Az ön aktuális hírlevele a novum Verlagtól 2008/05 kiadás
Beszámoló a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról
A Millenáris Parkban megrendezett könyvfesztivál, idén több mint 60.000 érdeklődőt vonzott április 24-27. között.
A Fesztivál egyik sztár-vendége az Amerikai psycho írója, Bret Easton Ellis volt. A rendezvény díszvendégeként - számos neves kollégája után - átvehette a Budapest Nagydíjat.
Az idei év vendégországa Kína volt, amely az egész világ éves könyvtermésének 20%-át adja egymaga.
A Könyvfesztivál záró napján, április 28-án átadták a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) díjait. Az Év Kiadója címet ezúttal a Kossuth Kiadó kapta meg, míg az Év Kereskedője díjat immár sokadszor a Libri Kft. vehette át.
Az esemény Kiadónk számára is rendkívül izgalmas volt. Idén először önálló standdal vettünk részt a 4 napos rendezvényen. Az érdeklődők találkozhattak újonnan megjelent könyveinkkel, szerzőinkkel.
Genf
Mint arról előző hírlevelünkben beszámoltunk, az idei könyvvásár a svájci Baselban ("BuchBasel") elmarad, mivel a kiállításért felelős vezető lemondott kiállítási jogáról, nehéz piaci feltételekre és kevés kiállítóra hivatkozva. A novum Verlag azonban pillanatok alatt reagált a hírre és méltó kárpótlást talált Svájcban maradva: Salon International du Livre - Nemzetközi Könyv és Multimédia Szakkiállítás. Április 30 és május 4. között a Kiadó újító újdonságokat mutatott be mind a svájci, mind pedig a nemzetközi publikum részére. "Bemutatjuk a tehetséges és ékesszóló szerzőink műveit!" mottóval megtalálhatták a Kiadót a B.14-es standon, a Kiállítás egész ideje alatt. Olyan találkozások jöttek létre könyvkiadók, írók, sajtóképviselők és az írói világ más szerkesztői között ez alatt a néhány nap alatt, Svájc legnagyobb kultúrális rendezvényén, amelyeknek kivitelezése más körülmények között, hosszabb szervezést igényel. Ebben az évben egy nem megszokott programkülönlegességgel igyekeztek a rendezők még változatosabbá tenni az eseményt. A rendezvény díszvendég-országa Egyiptom. Ennek köszönhetően a látogatók, kiállítók a kisebb programlehetőségek mellett megtekinthették a "Fáraók kincsei" című különleges kiállítást is.
A Kiadó dolgozóinak közreműködésével a kiállításon résztvevő Szerzőink egy változatos programsorozat részeseivé váltak.
Baumann, Manfred Baumann!
Bond, James Bond! Két erős személyiség találkozik egymással. A nemzetközileg elismert oszrák sztárfotós volt az, aki egyedüli fotósként résztvett az új James Bond film forgatásán és készített exklusív fotókat a munkálatokról. Részben azért is, mert a forgatások nagy része Ausztriában zajlott. És hogy kerül az ügybe a novum Verlag? A hivatalos válasz: a novum Verlag Könyvkiadó 2008 szeptemberben hozza jelenteti meg Manfred Baumann műveit "Celebrities" címmel. A főleg portré képekből álló könyvben, a számtalan, nemzetközileg ismert arc mellett azért helyet kapnak a fotós rövid beszámolói, az aktuális kép elkészültéről. Baumann fényképezőgépe elé állt már többek között az Ex-Bond színész Sir Roger Moore, aki a könyv Előszavát is írta. A 007-es ügynökön kívül íme néhány név azok közül, akiket már megörökített Baumann: Sylvester Stallone, Sonja Krause, Christian Clerici, Bruce Willies, Christina Lugner, Hella von Sinnen, Christina Stürmer, Sascha Wussow, Lionel Richie és még sokan mások. És hol tart jelenleg a könyv? Egy feltűnő könyvborító és egy különösen tetszetős belső elrendezés megalkotása zajlik, folyamatosan.
novum Verlag erősebb fellépése a lipcsei könyvvásáron
A Nemzetközi Könyvvásár és Antikvitási Kiállításon, amely idén március 13 és 16. között került megrendezésre Lipcsében, a szerzők és olvasók közötti kapcsolat került előtérbe. Hihetetlen nagy számú, közel 129 000 látogatót regisztráltak a szervezők. Az idei rendezvény központjában Hortvátország állt. A Kiadót Michaela Hofer-Autherid - a novum Verlag kereskedelmi vezetője - és Cornelia Bauer képviselte. Ők keten voltak azok, akik a rendezvény ideje alatt az érdeklődők kérdéseiket megválaszolták, tájékoztatást adtak az újdonságokról. Könyvbarátok kedvükre böngészhettek a kiállított könyvek között, találkozhattak a Szerzőkkel, akik szintén látogatást tettek a vásáron. A 4 nap alatt sok Író tartott felolvasást művéből, így csinálva kedvet könyve megvásárlásához és elolvasásához.
Hétköznapi történet Aliche Christine Barrett ISBN: 978-963-9842-03-8
Ár: 4.990,- Ft
Oldal: 610
Ugye érezte már, milyen az, amikor nem találja a helyét valahol..., amikor olyan szerepbe kényszeríti az élet, amit nem akar eljátszani...
Alice Christine Barrett egy ilyen élethelyzetből szabadítja ki magát, amikor elválik férjétől, és szembefordulva sznob családjával fittyet hány a társadalmi konvenciókra, elköltözik Londonból, és új életet kezd Tom Allford, a szigetország leghíresebb basszusgitárosának gazdasági vezetőjeként. Szerelem és lelki egység különösen izgató leírása ez a regény. Zene, rockzene, ezotéria és filozófia meglepő egybefonódása, miközben énjének legfőbb kérdéseire keres itt választ két ember...
„Isten mindenkinek megnyilvánul. Nekem Tom Allfordon keresztül tette.”
A szekértől a Bentley-ig Somogyi Gábor ISBN: 978-963-9842-19-9
Ár: 2.990,- Ft
Oldal: 162
Witzing József nem kitalált személy, nem bújt álnév mögé és nem fogalmazott jólfésülten. A dunaharaszti központú, évi tízmilliárdos forgalmú Tüzépker Kft. alapító-tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Hús-vér ember, aki borzasztóan nehéz fizikai munkával alapozta meg milliárdjait, és aki éppen ezért büszke is arra, amit hosszú évek alatt felépített. Vallja, hogy a lehetőséget mindenkinek felkínálja a Teremtő. Az már az egyén döntése, hogy él-e ezzel, vagy meghátrál. Witzing József soha nem a milliárdokat látta maga előtt, hanem a soron következő feladatot. És nem hátrált meg akkor sem, ha véresre dörzsölte vállát a zsák, kimarta szemét a mész. Ez az út bárki előtt nyitva áll.