AUSTRIA | GERMANY | HUNGARY | SPAIN | SWITZERLAND
 

Kosárba
FőoldalImpresszum | Üzletszabályzat - ÁSZF | Szállítás | Kosár | Keresés:
novumverlag.hu » Szerzők » Dr. Bak Sándor
   
Dr. Bak Sándor

A szerző a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogászdiplomát, majd a Marx Károly, később a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán jogász-közgazdász diplomát szerzett.
Több szakmai váltás után jogtanácsosként, később bíróként dolgozott. Jelenleg saját egyéni ügyvédi irodájában tevékenykedik mint ügyvéd, közgazdász, választott bíró és mediátor a jog minden területén.
Mindig vonzódott az Egészhez. Már régen kutatja a nagy ívet, vagyis a legszélesebb utat, melynek láncszemei: a lét, a létezés, az élet, a halál, az eszmélet, a tudat, az öntudat, a lélek, a szépség, a hit, a bit, a kétely, az elmúlás… És amely zajlik a Föld bolygón, a Mindenségben és ma már a Kibertérben is. Ennek eredményeként született meg: „A Bűn rövid története. A Teljesség üzenete a Semmiről – Neked” című könyve, amely 2005-ben jelent meg. És ennek az eredménye „A Kérdések Könyve. Rendhagyó gondolatok a Kibertér első 100 évére” című alkotás is, amellyel, úgy érzi, sikerült a korábbi lépéseihez képest is nagyot ugrania, és amely teljességgel egyedi mű.


Szerző könyvei:
Karrier, tequila, szerelem J. Clever
Karrier, tequila, szerelem

4.490 Ft
434 Oldal
Kosárba teszem
A Paradicsom és a vénember Oláh Sándor
A Paradicsom és a vénember

2.990 Ft
128 Oldal
Kosárba teszem
Pszichológiai és didaktikai ellentmondások az andragógia világában Korányi Tibor
Pszichológiai és didaktikai ellentmondások az andragógia világában

2.990 Ft
126 Oldal
Kosárba teszem
Akkor is, ha tiltják... Tollinga
Akkor is, ha tiltják...

5.490 Ft
592 Oldal
Kosárba teszem
Hogyan válhatsz jobb vállalkozóvá? Metzger Gábor
Hogyan válhatsz jobb vállalkozóvá?

3.750 Ft
188 Oldal
Kosárba teszem
(Őr)angyali történetek Orosz Emma
(Őr)angyali történetek

2.990 Ft
128 Oldal
Kosárba teszem
KIHE T. Fekete Henriett
KIHE

3.250 Ft
220 Oldal
Kosárba teszem